FORMÁCIÓK

Palya Bea szólóban – Egyszálének koncert

Koncert, ahol nincs semmi más, csak a hangom, meg ami belül van. A legnagyobb kihívás, hiszen minden látszik, minden hallszik. 

Gyerekkorom első nagy találkozása a zenével Simon Ferenc Józsefné moldvai paraszténekes egy imája volt, Én felkelék jó regvel hajnalba. Egy szál ének szólt a felvételen, az erőteljes hang betöltötte a teret, a díszítmények mint a gyöngyszemek csillogtak a dallamvonalon. A csend is a zene fontos része volt, ez adta a dalok lélek- és lélegzetritmusát. A szavak jelentése kiélesedett, megjelent előttem a kép, amint Mária altatgatja, szájával fúddogálja a Kisjézust. És pontosan éreztem a néni minden rezdülését, a bőrébe bújhattam.

Hosszú ideig nekem a zenét ezek a felvételek jelentették. Magyar, majd bolgár, cigány, szefárd népzenei gyűjtéseken tanultam az egy-szál-ének erejét, a díszítmények, az idővel való bánásmód, a hangszín titkait, a dalban lévő lelki tartalom megformálását. Az arab és indiai felvételek még messzebbre vittek abban, mire is képes az énekhang. 

A Egyszálének koncertek mindig jókor jönnek. Olyan dalokat énekelek ebben az anyagban, amelyek visszavezetnek nemcsak a zenei gyökereimhez, de apámhoz, anyámhoz, nagyapámhoz, szerelmeimhez is utat vágnak, újra és újra, mindig másképp. A népdalok (Elment a madárka, Rózsa, Szépen veri az eső a virágot, S az én piros vérem...) régi kedvenceim, titkos kincset rejtő ékes kövek. A saját dalok pedig (Macskatangó, Szülésdal, Mindenkinek kurv‘anyja, Az elérhetetlen férfi) az úton járva születtek. 

Mennyi helyen jártam, mennyi mindent láttam, mennyi érzést éreztem… Düh, szeretés, szomorúság, vágy, magány, félelem…  Dalokba csomagolom mindezt, jó mélyről fölénekelem, amit még én is alig tudok, kifigurázom magamat, játszom, dobálom magam jó magasra, mint kisgyerek a játszótéren a pöttyös labdát. És élvezem, hogy a hallgatók velem együtt rezdülnek, velem sírnak, velem nevetnek. 

Közel vagyunk. 

PALYA BEA ÉS DÉS ANDRÁS DUÓKONCERTJE

Palya Bea – ének 

Dés András – ütőhangszerek

Ének és ütö, dallam és ritmus, szinte semmi más. Mi ketten. 

Mint zenésznek és mint táncosnak is régóta, tán a méhben az anyám szívdobogására-hangolódás óta, soha nem szűnö vágyam, hogy a testemben, a hangomban lakó ritmust megismerjem, tökéletesítsem, kreatívan használjam. Ha léptem az utcán, közétapsoltam az esztamot, rámondtam a kettöre a hármat, az ötöt, vagy idióta, lihegés-hanggal tarkított ritmusmondókákat gyártottam futás közben. Aztán arra is vágytam, hogy tanuljak különféle lüktetéseket, ritmuskompozíciókat, megtudjak valamit arról, hogyan bánnak  az idövel a népzenékben, és más fejlett zenekultúrákban. Mindehhez Dés András kiváló társ, akivel már évek óta játszom együtt. Hangszerkészletében megtalálható a dzsembétöl a derebukán át a dafig nagyon sok etnikus ütöhangszer, de a klasszikus dobszerelésböl is vannak elemek. Ö nemcsak egyszerűen ütöhangszeres, hanem univerzális zenész, merész provokátor, kreatív, dallamívekben is gondolkodó ritmus-ember, a vele való játék azonnali és visszautasíthatatlan felkérés egy izgalmas, folyton megújuló táncra. 

Vannak dalok  - például szefárd, magyar, bolgár, angol, saját dalok , - és van csak szabad zenélés. Van hogy hangszereken játszunk, van, hogy csak a saját testünkön dobolunk. Van, hogy énekelek,  - ez persze elég sokszor van – de aztán van, hogy táncolok. Van, hogy az egészen elemi, ritmusos hangkeltéstöl indulunk, van, hogy bonyolult ritmusképletekre épülö dalt játszunk. Játszunk. Játszunk. Csak játszunk.

Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duókoncertje

Palya Bea – ének 

Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek

A duózás nekem a zenésztársammal való legmélyebb találkozás lehetősége. Dongó már több mint tíz éve van mellettem. A színpadon zenélélünk is, ugyanakkor egy képet is festünk a köztünk lévő mély barátság színeiből, újra meg újra, és a festmény mindannyiszor meglepetés lesz nekünk is. 

Koncertjeink népzenei ihletettségűek, de engedjük az adott pillanatnak, hogy változtasson rajtunk, és a zenén, amit játszunk. Személyes népzene ez, nincs kétszer ugyanúgy eljátszott dal, mindig keressük azt, hogy hogyan hívhatjuk játékra a másikat. Énekhang és fúvóshangszerek: nagyon szeretem ezt a kettőst, legyen az egy magyarszováti dal furulyán kísérve, egy dudadal, lepkeszárny-szerű tilinkós havajgatás, vagy a levegőt élesen metsző bolgár hegyi ének, amelyre a szaxofon válaszol. Van, hogy az ének és a fúvós teljesen együtt rezdül, van, hogy épp ellenpontozza egymást. A ritmussal is sokat játszunk: lihegés, taps, kanna, doromb kísérheti a dallamot. A dalok kisebb része népzenei szövegű, nagyobb része pedig az én saját dalaim, de szerepelnek Psyché-dalok, és Kányádi Sándor egy verse is.

Balázs nemcsak szaxofonon játszik, hanem szinte mindenen, amit fújni lehet: fő hangszerei a dudák, furulyák, például az erdélyi és moldvai hatlukú vagy a somogyi hosszúfurulya, aztán a moldvai kaval, szopránszaxofon, tárogató... de kiváló gardonos és dorombos is, énekel és szájbőgőzik. Hangszereit ismeri kívül-belül, sokat közülük ő maga készít, a belőlük előcsalt hangszínek csak rá jellemzőek, egyéni, azonnal felismerhető hangzások.

Nekem ez a koncert mindig új kihívás, mindig másként rezeg bennem az izgalom, na, ma milyen hangszíneket találok a torkomban, ami a furulyához illik, milyen lesz a Rózsa középrészében a szaxofon-ének improvizáció, milyen leszek én, milyen lesz Dongó, hogyan telik meg élettel a mai közös pointillista festményünk.

Palya Bea Szefárd trió

Palya Bea – ének 

Bolya Mátyás - koboz, citera 

Dés András – ütőhangszerek

Egyszer egy óriási lemezboltban leemeltem a polcról a sok ezer album közül egyet. Épp azt az egyet. Szefárd népzenei gyűjtés volt, nénik énekeltek a felvételen, egy szál magukban, gyönyörűen. Aztán jöttek Ruth Yaakov szefárd albumai. 

Mindig is a kis-ázsiai térséget tartottam az egyik leggazdagabb zenei gyűjtőhelynek, ahol a török-görög-bolgár zenék laknak. Annyi különféle nép keveredik ott, mindegyik a maga zenéjének csodálatos hangzásával, hangszereivel, énekmódjával, gazdagon díszített dallamaival, páratlan ritmusaival. A Spanyolországból idemenekült zsidóság pedig egy másik izgalmas hely, az Ibériai-félsziget dalait hozta ide. 

Elkápráztat, amikor ebbe a zenei világba érkezem, mintha régi, csodás kincsek közt járkálnék, vagy az Ezeregy éjszaka buja meséibe csöppentem volna.

A dalok egy részét eredeti, ladino nyelven éneklem, nagy részére azonban írtam szöveget, hadd csodálja még jobban a magyar hallgatóság is az itthon talán ismeretlenebb kincseket. Ott a lakodalmi dalokban a menyasszony a tengerparton sétál, narancsos kávét iszik, elefántcsont lépcsőn lépdell, gyöngyházszínű a bőre. A balladák szomorú anyái pedig a tengert kémlelik, úgy várják haza a hajóskapitány álruhájába bújt fiukat. 

Két olyan társat hívtam meg ebbe a felállásba, akikkel nagyon régóta játszom már. Ismerjük egymás minden rezdülését, és rengeteg dal, koncertélmény köt össze minket, öröm velük a zenélés. A szefárd, görög, bolgár, magyar dalok mellett saját kompozíciók, saját szövegű dalok is hallhatók a koncerten, és a népdalokat is a mi személyes zeneiségünk formálja, hagyjuk, hogy az adott pillanat, a közönség, a hely is hasson ránk. A koboz, citera, az etnikus ütőhangszerek és az ének gyönyörű hangzásban olvad egybe, Matyi, Andris és én belemerülünk az ezeregy szefárd éjszaka rejtelmeibe. 

Fotelos koncert

Palya Bea – ének 

Dés András – ütőhangszerek 

Lamm Dávid – gitár 

Barcza Horváth József – nagybőgő

„Nincsen maradásom, nincsen házam, se fotelom" - írtam 2006-ban, a Szófia Expressz című dalban. Változott ez sokat azóta. 

A fotel nekem sokáig a kényszerű helyben maradás szimbóluma volt, a bebetonozott polgári életformáé, a megcsontosodott zenei kereteké. Most új jelentést kap: egyszer csak én is fotelba ülök, puha, kényelmes, körülölel. Egy kicsit megpihenek benne - hogy aztán még messzebbre repülhessek. Most már nem ellentéte a nyugalom a mozgásban levésnek: együtt létezik csak. Minden mozdul, mégis teljes a nyugalom...

Lelassulni, játszani vágyom, hátradőlni, megnyugodni, lerakni a magam által magamra aggatott terhek egy jó részét. Annyit mentem (megyek is még), annyit rezegtem kifelé (rezgek is még), de most van valami, ami befelé húz. Intimitásban lenni, akár egy koncert közben is. A Fotelos koncert névadó, Műpa-beli bemutatóján a színpadot óriási nappalivá varázsoltam, az emberek pár centivel mellettünk, fotelekből élvezték a közelséget, a zenélést. 

A műhelymunka során három zenésztársammal organikusan születtek az új dalok, a régiek pedig másképp szólaltak meg. Magyar, spanyol, francia, angol nyelven énekelek a koncerten, már dúdolgatom is magamban ezeket a dalokat, a mexikói Lloronát, a Bambinát, a Nagy utazást, látom magam előtt, ahogyan Dávid és Józsi válaszolgatnak a Stop gitár-basszusgitáros változatában, és beleringok abba  hangulatba, amelyben a slágergyanús Ribizliálom született… 

Akarsz-e még mesét ahogy rég

Elillanó szavak füzérét  

Szemek fülek cirógatását

Karok finom ringatását

A testeden gurítsd az almát

Poros vasárnapok unalmát

A kert alatt elér az álom 

Szalad veled ribizli-ágon

 - de ezt már megszoktam, megszokták valamelyest a hallgatóim is, hiszen ez az egyetlen biztos, amit ígérni tudok: hogy mindig változom, és ezzel együtt változik a zene is, amit játszom.

De azért ami most van legbelül - ahonnan a zene feltör belőlem -, az engem is meglep. Igazán 

Tágul, nyílik a világ, amiben élek, amit teremtek magam köré. Utazom, írok, énekelek a tengerparti sziklákon... és persze koncerttermekben is, a hallgatóimnak. Mesélek, zenélek most akkor arról, ami eddig volt, és ami majd ezután lesz. De a volt és a lesz mindegy is, az élet alapállománya úgyis tértelen-időtlen. Itt és most megmutatom, milyen zene szól belőlem.”