Földillatú asszony lánya - Nők Lapja Évszakok (2011)

2011.11.08.
Énekel. Történeteket mesél, dalokat néha egy szál magában, embernek, gyereknek, fáknak, virágoknak - iszonyatos energiákkal. És ír. Önmagát írja ki, magáról mesél őszintén. Veiszer Alinda interjúja Palya Beával

A könyvednek csak egy készenlét előtti állapotát olvastam, de az az érzésem, hogy más képet akarsz kialakítani magadról, mint eddig. Mit untál meg?

Teljesebbé akarom tenni a rólam szóló elképzeléseket. Egy kicsit zavarni kezdett, hogy vetítővásznat csináltak belőlem az emberek, tudod, olyat, amire mindenki azt vetíthet, amit csak akar. Néha imádatot, amiben egy darabig jó fürödni, jó hallani, hogy szép vagyok meg jó vagyok. de ez az ő filmjük rólam. Ahonnan én nézem a saját életemet, a saját szemszögemből, onnan ez egy másik, engem most sokkal jobban izgató mozi, úgyhogy mesélek magamról. A rajongókban is ez érdekel igazán, ha magukról mondanak el dolgokat, mert akkor ott létrejön egy kapcsolódás. Amit meg nem szerettem, hiszen bántott, azok a rossz megítélések.

Palya Bea túl sok pénzt kér…

Igen, persze, meg félplaybackel, ami hát az én esetemben egy elég abszurd ötlet. Felismertem a helyzet veszélyét. Eltűnhetek a rólam alkotott jó és rossz vélemények útvesztőjében, magányossá válhatok, ha azzal a képpel azonosítom magam, amit az emberek mondanak rólam.

Írtál magadról olyan történeteket is, melyek kapargatják a rád rakódott mázat. Sokan a jóságot, szépséget, érintetlenséget látják benned, ehhez képest káromkodsz, és olyan információkat osztasz meg, amitől emberi leszel, esendő. Szándékos?

Ilyen vagyok. Sok részt a szövegben úgy írtam meg, ahogyan a mindennapokban beszélek. Nem képet akartam kialakítani, ez tört föl belőlem.

Basszamegek?

A káromkodás gyönyörű tud lenni, ha nem öncélú. Milyen szabad érzés, ha kijön belőlem egy szépen megformált cifraság, és milyen jó íze van! Kevés olyat ismerek, akinek ez a finom íz ne futkosna néha a szájában. Anyukám is ágált a csúnya szavak ellen, pedig úgy imádom, amikor azt mondja, hogy Bea fiam, az isten basszon már mög. Én így nőttem föl, földillatú asszony lánya vagyok, cigány vérrel az ereimben. Van egy kialakult palyabeásság, a jóságos, nyitott szívű. Ez is vagyok, de másmilyen is vagyok. Egy teljesen természetes folyamat volt, ahogy a szöveg született, nem akarok semmilyen képet formálni, nem akarok semmire ráerősíteni, kigurult belőlem, mint a dalaim szoktak.

Nem tartasz attól, hogy olyan infókat adsz, mondjuk, hogy volt abortuszod, ami nem tartozik rám?

Életem egyik legmeghatározóbb eseménye volt, és csak addig számított ennyire, amíg titok volt. Miért ne lehetne róla beszélni, ha minden másfeledik nőnek volt? Ez egy közös téma, rengeteg mondanivalóval, ezt a hozzám írott levelekből tudom, mert már a Psyché-lemezen is foglalkoztam ezzel. Megkönnyebülés nekem is, nekik is. Ha rád meg nem tartozik, akkor te majd átlapozod. Nem maga a tény érdekes, hanem hogy milyen érzések vannak körülötte, az a sok mondanivaló, amiről az előbb beszéltem. Nálam mi vezetett odáig? A bizonytalanság, az egész gyerekkorom feszültsége, fogódzók, mesterek kétségbeesett keresése.

Nem félsz attól, hogy csalódást okozol?

Nem félek ilyesmitől. Úgyis mindenki a maga szűrőjén át látja majd ezt a könyvet, ha épp csalódni akar, az az ő saját értelmezése lesz.

Sokat írsz emberekről, akik fontosak voltak az életedben, de van olyan is, hogy nem írod le valakinek a nevét, mondván, hogy beperelhetne. Mindenki mással egyeztettél?

Nem, mindenkivel azért nem, de majdnem. Általában szerették, volt akivel nagy beszélgetést generált a leírt szöveg, és jót tett a kapcsolatunknak. Sokszor úgy foglalkoztam a szereplőimmel, mint ahogyan az álmaimmal szoktam, mintha mindannyian valamelyik részemet formálnák meg. Megnéztem, melyik részeimet. Logikus válaszokat kaptam, sokkal jobban értem, miért pont őket gyűjtöttem magam köré.

Te megmondós, őszinte ember vagy az életedben ?

Nekem a megmondós és az őszinte azért elválik. Az őszinteség fontos, ha dühös vagyok, dühös vagyok. Pont az elhallgatásból voltak a legnagyobb bajaim. Nem vágok jó képet ahhoz, ami nem tetszik, de igyekszem a saját érzéseimet mondani, nem ítélkezni.

Szalóki Ágiról is értekezel, elég hosszan. Két hasonló pályájú, hasonló korú énekesnő barátsága érdekes kérdés, amelyben felmerül a féltékenység.

Sokat mélyült a kapcsolatunk, nagyon szeretjük egymást, ez nem is kérdés. Jó érzés, hogy meg tudtuk beszélni, miért voltunk például féltékenyek egymásra.

Zavart, hogy féltékeny rád?

Fájt. Én úgy tapasztaltam, a féltékenység a saját bizonytalanságomról szól leginkább, a másikra rápakolok mindenfélét, hogy ő jobb nálam, hogy neki jobban sülnek el a dolgai. Pedig ha beszélek vele, rájövök, nem is így van. Csak ehhez beszélni kell, mi megtettük, nagyon jó volt.

Érdekes dolog ez, mert nyilván sokan látják azt, hogy plakát, magazin, interjúk, Palya-udvar, az esélyegyenlőség nagykövete voltál… stb. Nagyon benne vagy a forgásban. Egy ideig mindenki nagyon drukkol és gratulál, és aztán meg más érzések kerekednek felül, mondjuk pont valamiféle irigység, nem? Amikor nem tudod már, hogy mi történik a hátad mögött.

Én nem látom úgy, hogy másoknak egyre jobban fájna a sikerem. A nagy változásom 2007-ben volt, én azóta az öröm felé megyek, az életem minden részén, nagyon jó energiák vannak a kapcsolataimban. Őszinteség, rengeteg nevetés. Elmúlt a magány, talán épp azért, mert elkezdtem foglalkozni a belső világommal.

Van a könyvben egy eléggé megrázó mondat: „az imádott, de mégis keserű díva képe nagy mumusom nekem”. Ebben két állítás is van: egyrészt, hogy díva vagyok, másrészt, hogy rettegek a magánytól, amivel ez jár.

Az általad kielemelt mondat után egy - ma már nagyon teátrélisnak látszó - jelenetemet írom le, tíz éve volt, baktatok hazafelé fellépőruhában az Andrássyn, műanyag pohárból kortyolom a rossz bort, és sajnálom magam, ó, kétezer embernek énekeltem, csillogtam, otthon meg nem vár senki... Szóval van valami idézőjel a díva szó körül nekem, a hozzá társuló magány miatt. De ez a mumus már nem ijesztget többet.

Te mi vagy?

Egy ember, aki énekel, meg most éppen ír.

Tudatos csajnak tűnsz. Aki jókor vált ritmust, jókor hagy el dolgokat.

Igen, de nem érzem, hogy ez plusz képesség lenne, szerintem mindenki tud ilyet. Én se így születtem, hanem megtanultam, hogy kell, és ezektől a váltásoktól jobb lett az életem.

Van olyan, amit soha többé nem csinálnál?

Inkább azt mondom, hogy ennek az érési folyamatnak bizonyos állomásain nem lennék még egyszer. Például a mesterkeresést nem járnám még egyszer végig. Akkoriban nagyon szigorú voltam önmagamhoz, csak a tökéletes volt a mérce, maximalista voltam nagyon, mindenkinek meg akartam felelni. De nem szégyellem, mert akkor még olyan voltam.

A könyv írásakor biztosan szembesültél azzal is, amire büszke vagy, aminek örülsz.

Voltak olyan részek, amelyek megírása után indián szökdellésben mentem az utcán, annyira örültem, hogy mindez megtörtént velem. Például az utazások és a kalandok, viccek, nevetések Kirgíziában, Marokkóban, Moldván. Hogy én ilyen gazdag vagyok, ennyi tájat láttam, ennyi nevetést elnevettem. ennyi embert megöleltem. Sok fejezet viszont nem gurult ki azonnal belőlem, belém ragadtak, még nem elengedett problémákról szóltak.

Például az apukádról szóló rész ilyen?

Féltem az apukámról írni, de aztán ez feloldódott. Írtam neki egy levelet, erről mesélek a könyben is, és akkor elkezdődött valami lágyság köztünk, valami egymás felé közeledés.

A levélben is a korábban már emlegetett technikát alkalmaztad, hogy félre tetted a sértést, és csak a saját érzéseidről beszéltél?

Igen, ez nálam működik. Nem csak a szüleimmel, de barátaimmal is. Volt olyan, hogy egy fiú barátommal leültünk egymás mellé, és öt percig csak mondtuk a fájdalmakat, az érzéseket, aztán el tudtunk kezdeni beszélgetni.

Ennek a módszernek az a lényege, hogy visszafogod magad, nem bántasz?

Nem fogom vissza magam, ellenkezőleg, minden kijöhet, csak máshogy. A saját érzésemet mondom, nem a másikról kezdek el beszélni, elküldeni ide-oda. Nehéz, hiszen nem így szoktunk beszélni, borzasztó idegen elsőre egy “sosem figyelsz rám”, vagy a “menj a picsába”helyett azt mondani, hogy “dühös vagyok”. Apukámnak például írtam a levélből egy első változatot, amit bizony még én se olvasok vissza, annyira durva. Lelki hányás. Kijött, megnyugodtam, és elkezdem nézegetni, most akkor ebből mi az én érzésem. Hiszen nem őt akarom szidni, hanem közel akarok lenni hozzá. Nagy meló, az biztos, de megéri. Legbelül végül is mindig csak egy oka van a vitáknak, hogy nem az történik, amit te szeretnél, és ez meg szinte mindig visszavezethető a gyerekkorodba. Nekem ez a folyamat segített, megváltoztatta az összes kapcsolatomat.

Az apukáddal való viszonyodban meglátszik, hogy a szüleid elváltak?

Nem váltak el.

Érdekes, a könyvből ezt érzi az ember.

Nem te vagy az első, aki ezt mondja, de nem. Anyuval hamarabb el tudtunk kezdeni beszélgetni, mint apuval. Az sem volt könnyű. Anyukám egy tanyaszéli, félcigány lány volt, aki kicsi korában már elátta a kisebb testvéreit, és rengeteget dolgozik, bizonyít a világnak. Ehhez képest én egy kicsit máshogy vagyok már, bár a sok munkáról még én sem szoktam le. Nehéz volt megértenie, hogy miért élek én így.

De ez érthető konfliktus, apukáddal mi volt a baj?

Ő azt mondta, hogy szeretetett volna kapcsolódni velem, de nem sikerült, és ez fájt neki. Én meg gyerekként mindig azt éreztem, hogy van is apu, nincs is, vagy legalábbis nincs ott sosem. Éreztem a fájdalmát, ezért ösztönösen elkezdtem megmentem őt. De azt meg nem lehet, senki sem lehet.

Érdekes dolog ez nálad, valahogy mindenkinek az anyja, a nővére, a támasza akarsz lenni.

Ez mostanában átalakult, én se akarok már megmondó lenni, de sokáig az önbizalomhiányos, gyámolításra vágyó embereket találtam meg, pasik közt is. Ez a működés gyerekkori sztorijaimból, a a szüleimmel való kapcsolatból, a korai bevésődéseimből jöhet leginkább, nem egy tudatos döntés eredménye.

Milyen voltál kicsinek?

Imádtam az állatokat, a növényeket, a malackákat, cicákat, kutyákat. Sok barátom volt a néptáncosok között, utaztunk, táncoltunk, énekeltünk. Fociztunk a porban.

Mit utáltál a legjobban?

Azt, hogy bulizás helyett a paradicsom- és krumpli sorok között kellett gyomlálni, kapálni. Becsapós volt a birtok, volt benne emelkedő, azt hittem, ott a vége a hajlatnál, de amikor odaértem, láttam, hogy még bizony sokkal több van hátra.

Érzed azt, hogy akikkel fölnőttél, beleértve a szüleidet is, nem mindig értik, hogy ki vagy?

Bár tíz év után kezdtek el jönni a koncertjeimre, nem értették, hogy van ez az éneklés dolog nekem, van-e mellette rendes szakmám. De aztán látták, hogy nekem ez a világon a legfontosabb. És ma nagyon büszkék rám.

Bagról jössz, de hol tudnál élni igazán?

Mexikóban, ahol kicsit élek is. Volt pár év, amíg ott képzeltem el az életemet is. De mára kialakult, hogy bár itt élek, onnan is van bennem valami, és van ebben egy nagy szabadság, hogy bármikor bárhová elutazhatok.

A szabadság a lényeg. Jó, hogy mondod, mert a lemezidben is ezt látom. Ha kedved van cigányzenével foglalkozol , ha kedved van indiaival, ha úgy adódik Weöres Sándor foglal le, ha meg úgy, akkor gyereklemezt készítesz.

Igen, most az jut eszembe, hogy ha megkérdezel egy gyereket, hogy mi akar lenni, akkor azt mondja, hogy mozdonyvezető, kukás és táncos, színésznő, író, televíziós szerkesztő. És akkor az ember megnő, és a negyven játékából játszik csak hármat, anyuka, banki dolgozó, lopott időkben sietve csevegő barátnő, pedig az összes többit is lehetne. Megtanultam, hogy januárban el lehet menni, és néha nem kell elvállalni az összes felkérést.

Nemet tudni kell mondani.

Sokáig nem mondtam nemeket, mások miatt. Például a bagiak mondták most az írás idején anyukámnak, hogy el vagyok tűnve, nem énekelek annyit. Persze, a kép az emberekben.. A sikeres énekesnő, a jószívű, a kedves…anyámfasza mi lettem még. Nehéz volt megértetnem, hogy nemet nem valaki ellen mondok, hanem magamért mondok igent.

A jövőd? Mit sajnálnál, ha sosem lenne?

Gyerekem.

Azt mindig elképzelem, hogy énekelgetsz egy gyereknek.

Azt én is elképzelem.

Mit játszanál még?

Új dalokat írnék. Amúgy a könyv mellé is mellékelünk egy CD-t, új dalokkal, és lesz hamarosan egy válogatáslemez is. Szóval az énekesnős játéknál maradnék, imádom. Játékos, felszabadult, öröm, lehet kapcsolódni a többiekhez, fizetnek is érte, utazni is lehet. Mi kell még?

Vicces, Kapolcson a Palya-udvaron volt talk show-d is. Ilyesmit fontolgatsz?

Nem akarok tévében dolgozni. Nem akarok nagy gyárat, sok főnököt. Nagy rendszerbe nem jó bekerülni. Sok benne a bizonytalanság, ami előbb- utóbb függőséget okoz, valakitől, vagy valakiktől.

Ez megint a szabadságról szól.

El tudom képzelni, hogy pár év múlva a kisbabám mellett írom az elsőnek szánt második könyvemet, ami fikció.

Regény?

Több műfaj is, Lapay Tündike nevű barátnőm írja. A Lapay,, nyilván tudod, a Palyából ered. De ez még titok.

Ne rohanjunk előre. A könyv beszivárog vajon a zenébe?

December 4-én koncertezünk a Müpában, abban része lett a könyvnek is… De várj, még nem is tudod, eláruljam az irományom címét?

Légy szíves.

Ribizliálom. Tökjó, te vagy az első, akinek elmondom. És azt is tervezem, hogy majd amikor megjelenik, októberben, ennek örömére énekelgetni fogok a város különböző pontjain. Mondjuk elhagyott parkolóházakban, kávézóban.

Miért ribizliálom?

A könyv is a cím születéséről szóló fejezettel zárul. Sok ötlet volt. A tesóm például “A bátyám árnyékában” címet javasolta. A Ribizliálom egy dalom, gyerekkori mesélős, erotikus, mindenféle. Abból, hogy a ribizlibokrok mellett, a diófa tövében játszottam gyerekként, és elképzeltem mindefélét, kinőtt az egész életem.